Lányi András írásai

A cikk, amelynek címe és fő mondanivalója ez volt, a Debrecen mellett épülő akkumulátorgyár elleni tiltakozás sötét hátterét leleplezi le. A Magyar Nemzet néven megjelenő sajtótermék közölte a minap. A szerző ugyanannyit ért az akkumulátorgyártáshoz, mint én, annak tehát nem sok értelme volna, ha a CATL által alkalmazni kívánt technológia környezeti következményeiről vitatkoznánk. Egyikünket sem ez késztette írásra. Vitára közöttünk különben sem kerülhet sor, mert töprengéseim nem jelennének meg „testvérlapunkban”. („Több mint rokonság s nem éppen rokonszenv” – dünnyögi az a bizonyos dán királyfi, hasonló bitorlási ügyre utalva egy angol darabban.)

„Valakinek érdekében áll tönkretenni Európát” – a cikkíró azt fejtegeti, hogy kik és miért bujtogatják Debrecen, Komárom, Göd, Iváncsa, Tata lakóit e hasznos és környezetbarát létesítmények ellen, és magabiztosan cáfolja a Soros-világösszeesküvés zöld ügynökeinek átlátszó kifogásait. Engem pedig a kétféle kommunikációs stratégia különbsége foglalkoztat, a rendíthetetlen politikai propagandistáé, aki népes olvasótáborát hétről hétre ellátja gyűlölnivalóval, és a zöldeké, akik, mint én, összevissza beszélnek. Nemigen tehetnek mást, ez a dolguk: érveket és ellenérveket mérlegelnek, adott esetben az akkumulátorgyártás vagy az atomerőmű előnyeit és hátrányait. Nem egy csalhatatlan gyógymódot próbálnak eladni híveiknek, ők a beteg életéért aggódnak.

Vagy csak úgy tesznek. Hogy megtévesszék a közvéleményt. Hiszen fő aggályuk, hogy a sivatagosodó Alföld közepén nem lenne szabad ilyen hatalmas vízigényű beruházásba kezdeni, állítólag alaptalan. A hazaáruló zöldek ostora biztos forrásból tudja, hogy a minden eddiginél nagyobb akkumulátorgyár vízigénye csupán 3300 köbméter lesz naponta. Vajon hogy lehet akkor, hogy Gödön egy jóval kisebb gyár ötször ennyi vizet fogyaszt? Miért kell a Duna mellé telepített komáromi létesítményhez átvezetni napi 15 ezer köbméter karsztvizet a Tatai-medencéből? Miért nem tisztított szennyvizet használnak ott is inkább, amivel a debrecenieket hitegetik? Alkalmas-e a tisztított szennyvíz a hűtőtornyok hűtésére, amelyekben a legmagasabb veszélyességi fokozatú, különösen tűz- és robbanásveszélyes anyagot tárolnak? Sokan sokfélét gondolhatnak erről, a kormányhivatal honlapjáról eltüntetett szakvélemény szerint mindenesetre akár 60 ezer köbméterre is felmehet a tervezett üzem vízigénye. Nincs annyi szennyvíz talán az egész vármegyében! Vagy például ki tudja, hogy mivel jár, ha egy gyár körül, mint Gödön, a talajvízben N-metil-2-pirrolidont találnak, de csak a megengedett határértéknél kevesebbet? Nem értek hozzá.

Kinek higgyen akkor az ember? A gödi Újtelep lakói a saját fülüknek hisznek: a hűtőtornyok zúgásától éjszaka sincs többé nyugtuk. A debreceniek a Vekeri-tó kiszáradásából következtetnek, a klímaváltozás miatt évről évre súlyosbodó aszálytól tartanak. Az átlag olvasónak azonban, belátom, nincs más választása: a politikai ízléséhez közelebb álló oldalról érkező nézetekhez tartja magát, a többi elől pedig befogja a fülét. A vita eldőlt, mielőtt elkezdődött volna. Annak van igaza, akinek nagyobb a médiafelülete.

A kétharmad szócsöve és harci trombitája azonban méltányos velünk: szerinte sem minden zöld hazaáruló. Csak a magyar. A német zöldekkel például nincs baj ezúttal, ők ünneplik az ottani akkugyártást, amely autóiparuk túléléséhez nélkülözhetetlen. Azok a zöldek hazaárulók, akik „eszement környezetvédelmi előírásokra” hivatkozva aláássák az európai jólét alapját, amelyet „az olcsó és jó minőségű orosz nyersanyagok és energiahordozók szolgáltatnak”. Így, szó szerint. Ezért ilyen jó nekünk, magyaroknak: átlagon felüli életszínvonalunk annak köszönhető, hogy kormányaink időben felismerték az olcsó és jó minőségű orosz energiahordozóktól való kizárólagos függés előnyét, amit annyira élvezünk, hogy Paks bővítésével szeretnénk életünk végéig meghosszabbítani. Ehhez járul most még a kínai óriáscégek (CATL, Fudan Egyetem, Budapest–Belgrád gyorsvasút) gigaberuházásaiban rejlő hatalmas lehetőség. Hogy Debrecenben például kínai tőkével és technológiával, importált nyersanyagból, túlnyomórészt külföldi munkaerő hatalmas mennyiségben állít majd elő valamit, amire a német autóiparnak égető szüksége van. „Aki ezt most meg tudja szerezni – olvasom –, megkerülhetetlen stratégiai helyzetben lesz”. Értsd: elévülhetetlen szolgálatot tesz német üzleti partnerének.

Gondolkodom, tehát (hazaáruló) vagyok: mi ebben a jó nekünk? Ha a hazai hozzáadott érték ilyen csekély, a keletkező jövedelemnek vajon mekkora hányada marad idehaza? Arányban áll ez a környezetterheléssel? Érdekünkben áll-e törékeny nemzetgazdaságunkat egyetlen ágazat, a gépkocsigyártás érdekeinek ilyen mértékben alárendelni? Egy olyan ágazatnak, amelynek kilátásai az energiaválság és ökocídium korában enyhén szólva bizonytalanok? Mi lesz, ha a súlyosan környezetszennyező, energiaigényes, nehezen beszerezhető nyersanyagoktól függő akkumulátorüzlet befuccsol, és tíz év múlva ezeket a most épülő gyárakat feleslegessé teszi egy új technológia megjelenése? Úgy tűnik, ezek valóban stratégiai kérdések és megkerülhetetlenek.

De ne hagyják magukat egy hazaárulótól megtéveszteni; olvassák el azt is, amit a másik Magyar Nemzetben olvas naponta a másik magyar nemzet. Abból kiderül, miért hazaáruló, aki most a német autóipar, az orosz energiaexport, az Európában terjeszkedő kínai óriáscégek útjában áll. Hogy igenis hazaáruló, aki Magyarország gazdasági újragyarmatosítása ellen tiltakozik, és nem akarja, hogy mi az orosz és kínai diktatúrával seftelő német üzleti világ érdekeinek kijárói legyünk. Röviden, hazaáruló, aki nem hazaáruló.

Ha tüntet, csakis azért teszi, mert Soros György bérelte fel, mint a debreceni civileket. Vagy korrupt, mint a tanárok jogaiért példamutatóan kiálló pesti gimnázium feddhetetlen hírű igazgatója. Majd egyszer kiderül. S ha éppen az ellenkezője derül ki, netán jogerősen, ki emlékszik majd addigra arra, hogy mivel mocskolták, rágalmazták őket hónapokkal vagy évekkel azelőtt?

Megtudtuk hát, kik a hazaárulók, most már csak az a kérdés, hogy a zöldek kicsodák. Az idézett cikk aggálytalanul azonosítja őket a magukat zöldnek valló politikusokkal. A szerző helyében én ettől óvakodnék: ebben a padlótól a plafonig környezettudatos és ökológiailag fenntartható világban előbb-utóbb minden parlamenti formáció bezöldül valamelyest. A Magyar Nemzet olvasóival is egyre nehezebb lesz elhitetni, hogy erdeink fogyatkozása, vizeink elszennyeződése, földjeink kiszáradása és a zöldterületek elépítése kizárólag a dollárbaloldal szolgálatában álló zöldek rémmeséiben szerepel. Az ökológiai politikát ráadásul az igazi baloldal ugyanolyan undorral sorolja a jobboldalhoz, a haladás sanda és megátalkodott ellenségei közé, ahogyan a jobboldal kommunistázza őket.

Maguk a környezetüket féltő zöld civilek egyik táborhoz sem örömest csatlakoznak, az ökológiai világnézet elkötelezettjei még kevésbé. Ezek persze, mint említettem, összevissza beszélnek. A fosszilis üzemanyaggal szemben az akkumulátoros technológiát védik, az akkumulátorüzlet túlpörgetésétől a nemzetgazdaságot, a személygépkocsi-kamion-autópálya lobbi ellenében a kötöttpályás tömegközlekedést, az öngyilkos növekedési hajsza megszállottjaitól az emberhez méltó élet természeti (és kulturális) feltételeit. Állítják, hogy ezek fontosabbak, mint a személygépkocsi, akkumulátorral vagy anélkül.

Hogy mindenre csak nemet tudnak mondani? Szó sincs róla. Legfeljebb nem hunynak szemet a szélesebb társadalmi és természeti összefüggések felett, ezért nem érik be látszatmegoldásokkal, technooptimista illúziókkal, csalóka gazdasági mutatókkal. Mert veszélyes korban élünk, és az ökológiai katasztrófa képében jelentkező civilizációs válságból kiút csak ott remélhető, ahol a jövő kilátásairól nyilvános vita zajlik, józan érvekkel, egymás álláspontját kölcsönösen tisztelő felek között. Azonban, ha ezt így gondolom, akkor azt is el kell ismernem végül, hogy az akkumulátorgyárak valóban nem okoznak olyan jóvátehetetlen kárt az országnak, mint Bayer Zsolt.

***

Megjelent a Magyar Hang 2023/6. számában, február 10-én.
https://hang.hu/magyar-hang-plusz/a-magyar-zoldek-hazaarulok-152019