Eljött az igazság pillanata, mondta Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, amikor elolvasta Trump béketervét. Amelyet utóbb az amerikai külügyminiszter az oroszok kívánságlistájának nevezett (majd ezt is letagadta), Trump pedig kijelentette, hogy nem az ő végső ajánlata. Hogy holnap mit fog ki- és bejelenteni, azt valószínűleg maga sem tudja még. Ukrajna vagy a méltóságát veszíti el, vagy legfőbb szövetségesét, így Zelenszkij. Az az igazság, hogy nincs igazság.
Az Egyesült Államok elnöke, miután bebiztosította az amerikai ipar számára a rendelkezés jogát Ukrajna ásványkincsei felett, elérkezettnek látta az időt, hogy a négy éve emberfeletti kitartással védekező országot kiszolgáltassa megtámadójának. A béke fejében Ukrajnának területe mintegy harmadáról kellene lemondania, egyúttal függetlenségéről is, mert elveszítené a védekezés képességét – haderejének felét – és azt a jogát, hogy szabadon csatlakozhasson a biztonságát garantálni képes szövetségi rendszerekhez. Mondanom se kell, hogy a megalázó béke elsöpörné Ukrajna jelenlegi vezetését, és a politikai szélsőségeknek szolgáltatná ki a rommá lőtt országot. A béketerv semmi egyéb, mint az első lépés az egykori szovjet tartomány bekebelezése felé, amely most ugyanúgy be fog következni, mint Csehszlovákia lerohanása München után. Minden engedmény, amelyet ellenfelei a megbékélés érdekében tettek Hitlernek vagy Napóleonnak, csak újabb hódító háborúra bátorította őket.
Európa válaszúton. Fokozza erőfeszítéseit és kitart Ukrajna mellett tudván, hogy az orosz stratégák szerint befolyási övezetük határa az Atlanti-óceán. Vagy elárulja saját értékeit: a népek jogát az önrendelkezéshez, az emberi jogok tiszteletét, a szolidaritást és az erőszakmentességet. A döntést ugyanaz nehezíti, ami Európa erejét adja: a sokféleség. Az egymással vetélkedő politikai szándékoké (demokrácia) és az országoké. Ha képesek összefogni, a déloszi szövetség legyőzi hatalmas ellenfelét, a perzsa birodalmat. Ha sikerül őket egymás ellen fordítani, Macedóniai Fülöp sorra leigázza őket.
Európa már jó ideje hadszíntere a proxyháborúnak. Az erre kapható politikusok és médiumok megvásárlásától kezdve a merényletekig Putyin mindent elkövet, hogy megossza az európai közvéleményt és megakadályozza az Európai Unió egységes fellépését. Ebben a háborúban döntő ütközetre kerül sor jövő tavasszal. A magyarországi választások lényegében eldöntik a cári-szovjet-putyini befolyásnak leginkább kitett Kelet-Közép-Európa sorsát (rabok legyünk vagy szabadok). A Kreml utasításainak legbuzgóbb végrehajtója, az orosz érdekek elsőszámú európai képviselője jövőre elveszíti vagy megőrzi hatalmát. A háború utáni Európa sorsára nézve ennek igen komoly következményei lesznek.
Mert Ukrajnában egyszer béke lesz. Tartós vagy átmeneti, megalázó vagy méltányos, az agresszor céljai csak részben vagy teljes egészében teljesülnek – lehet, hogy mindez eldől, mire a lapszám a nyomdából kikerül. A Földön azonban nem lesz béke többé.
Mert nem az ukrán fronton észlelt orosz csapatmozgások érlelték meg Donald Trump elhatározását, hogy ennek a háborúnak bármi áron véget vessen. Hanem két másik hír, amelyről ő bizonyára hamarabb értesült, mint a hazai újságolvasó. A kínai hadsereg partraszállási gyakorlatokkal készül Tajvan lerohanására. Nem biztos, hogy partra akarnak szállni: ez egy üzenet. Az orosz kormány legkorszerűbb lopakodó vadászgépeinek gyártását Indiába telepítené, egyúttal hozzáférést ígér – a világ legnépesebb államának – a legkorszerűbb haditechnikához, amellyel rendelkezik. A nagypolitikában ez felér egy házassági ajánlattal. Putyin hamarosan Indiába látogat.
Az erők egyensúlya végképp felborulhat. A nyugat technológiai fölénye egyre kétségesebb. A területek, emberek és nyersanyagok nagyobb része feletti ellenőrzésért folyik a küzdelem. Ebben a halálos versenyben előnyt jelent a diktatúra: az engedelmességre szoktatott alattvalók felett gyakorolt totális ellenőrzés. A „szabad világ” nem áll jól, pozícióit csak olyan kegyetlen elnyomó rendszerekkel szövetkezve tudja fenntartani, mint a szaúdi vagy a török, s ki tudja, meddig?
Lélegzetvételnyi szünet után – húsz év semmi a világtörténelemben – a nagyhatalmak véres vetélkedése ismét teljes nyíltsággal folytatódik. Az eszeveszett fegyverkezési verseny felemészti azt a pénztömeget, amellyel a haldokló bolygó még megmenthető lett volna. Ehelyett tart tovább a hajsza a termelőkapacitások növeléséért, amelyről egyre nehezebb elhitetni, hogy a jólétünket szolgálja. Nem fontos már, hogy elhiggyük. A termelési volumen növelése nélkül nem lehet fedezni a fegyverkezés és az elnyomó apparátusok fenntartásának horribilis költségeit.
Az új világrend a régi, túlságosan is ismerős. Az erősebb bármit megtehet a gyöngébbel. A kőkorszaki morál semmit sem változott. Csak a kőbalta helyét vették át a drónok. A tomahawkét a Tomahawk cirkálórakéták.
A küszöbönálló békekötés áldozata, az elkerülhetetlenül bekövetkező háborúk vesztese: az emberiség.
Megjelent a Magyar Hang 2025/48. számában november 28-án.
https://hang.hu/magyar-hang-plusz/beke-ukrajnaban-183087