Nagyméltóságú Úr!
Bátorítva azon figyelemtől, mellyel a börtönviszonyok javítására tett erőfeszítéseket kitüntetni méltóztatik, fordulok Nagyméltóságodhoz. A találmánynak, melyről hírt adni bátorkodom, kiindulópontja a jeles bölcselő, Bentham Jeremiás elgondolása. Mint ismeretes, ő annak idején a rabok elzárását, mozgásuk bilincsek általi korlátozását vélte felválthatni tökéletesb felügyeletük által. Eltávolítván cellájuk negyedik falát a körkörös börtönépület centrumában elhelyezkedő őrök minden pillanatban szemmel tarthatnak minden rabot. Bentham úr nézete szerint Panoptikonjának lakóiban láthatóságuk puszta tudata elnyomná a bűn csábítását, éspedig mozgásuk fizikai korlátozása nélkül.
Igen ajánlá találmányát a brit emberbarát a gyári munkások, valamint a tanulóifjúság szorgalmának ellenőrzésére, ösztökélésére is, a testi fenyítés félelme helyett, melyet a felvilágosodott kor elítél s méltán. Ámde a Társadalmi Gépezet olajozott működése megköveteli, hogy annak fogaskerekei egymásba pontosan illeszkedjenek, ezért elengedhetetlen, hogy az alattvaló mindenkor magán érezze az Állam fegyelmező tekintetét. Ennek megvalósítása azonban egy ponton túl ugyancsak korunk szelleme, a humanizmus tilalmába ütközend, s praktice kivihetetlen. A haladás maga volt tehát, mely napirendre tűzte a Panoptikon eszméjének visszájára fordítását. Mennyivel célszerűbb s emberségesebb, hogyha szüntelen felügyelet helyett arról gondoskodunk, hogy maga az alattvaló – legyen bár elítélt vagy ártatlan – maga figyelje minden pillanatban Őreit. Hallgassa önként, saját szabad akaratából az Állam szózatát!
A fantasztikus eszme megvalósult, s örömmel jelenthetem Nagyméltóságodnak, hogy példátlan sikert arat itt a jövőben, honnan soraimmal háborgatni merészlem. Azon technikai találmány, mely mintegy odaszegzé az emberiséget az új vallás otthonaikban felállított, fénylő s fényt árasztó oltáraihoz, tette lehetővé a fejedelmek s bölcs tanácsadóik régi óhajának teljesülését. Nagyméltóságú úr! Másfélszáz év vagy annyi sem, s nem leend többé akadálya annak, hogy a Fejedelmek minden hű alattvalóhoz egyszerre szólhassanak. Hogy az állam minden polgára azt lássa, hallja, szeresse és gyűlölje, aminek látását, hallását, szeretetét és gyűlöletét az Őrök, a nép tanítói jónak találják.
A haladás végtelen diadalútján azonban ezen találmány sem vala több, mint egy állomás, melyet egyre újabbak s újabbak követnek! Mert ameddig az állam Akarata s Tekintélye sugárzik (sugároz) az otthonokban, addig alig elkerülhető, hogy távolbaható eszközeiket egyesek más, a közfelfogással és a jóízléssel ellenkező nézetek, képek és történetek terjesztésére használják. S óriási méretekben felnagyítva ismét előttünk áll ugyanaz a dilemma, mely a felvilágosodás gondolkodóit egykor kétségbe ejté: miként lehetne s lehet-e a szabadság szellemét a palackba ismét – érdemei elismerése mellett, ha szabad így mondanom – visszadugaszolni?
Azonban ezt is lehet, nagyon is lehet: a tudomány nem ismer lehetetlent. A szabadság a még tökéletesebb szabadság által semlegesíthető. Szót se dugaszolásról! Mert ahol mindent szabad, ott a szabad akarat jelentősége elvész. Elámulna Nagyméltóságod, ki hervadhatatlan érdemeit az alattvalók példás fegyelmezése terén szerezte békében s háborúban, hogyha látná a tudomány diadalát, a szabad emberek millióinak mathematice előre kiszámított és tökéletesen szabályozott viselkedését korunk míveltebb országaiban. Mint olvasóját vagy imamalmát a hívő, ő is szüntelenül magával hordja s keze ügyében tartja kis Nézőkéjét, melyet Állam és Piac szent egyetértésben rendszeresítettek, hogy gyermekkorától fogva az legyen mentora s felnövekedvén kizárólagos kapcsolata a külvilággal. Közlekedés, táplálkozás és munkavégzés közben, még inkább helyváltoztatás és gondolkodás helyett erre függeszti tekintetét minden időben s ezen keresztül érintkezik társaival, ha ugyan beszélhetünk még esetükben társaságról.
Nem lévén többé az alattvalónak oly szükséglete, melynek kielégítéséről – a kéjvágytól a politikai véleményalkotás igényéig bármit ideértve – az okos készülék ne gondoskodna sebesebben s készségesebben, mint bármi egyéb, nem látja semmi okát, hogy figyelmét másra pazarolja. Üres percei sincsenek, még annyi sem, mint az egyszeri szántóvetőnek, mert munka közben s munka után betölti elméjét, leköti figyelmét a szeme előtt pergő képfolyam, a fülére illesztett hangáradat, mely hermetice elzárja őt rab-, pardon, polgártársaitól.
A fegyelmező hatóságnak s az igazságszolgáltatásnak ez időtől alig is vala tennivalója. A vágyteljesítő gépezet segítségével képzeletben bárki büntetlenül bármit elkövethet, kettejük titka marad: övé és a Gépé. A gyakorlatban ellenben mindenki ugyanazt teszi: egy készüléket szorongat a kezében, amelyről azt hiszi, hogy kezeli és birtokolja, pedig az birtokolja és az kezeli őt. Egy apparátust, mely kicsinyített mása azon nagyobb Apparátusnak, mely íme, békés úton eléri célját: belátása szerint rendelkezik kliensei akaratával.
Nagyméltóságod egy szempillantás alatt átlátja a felfedezés páratlan zsenialitását, valamint célszerűségét az államérdekre nézve. E boldog kor gyermekének gondolatai nem feszegetik többé a Rend korlátait, midőn a számukra kijelölt úton céljaik felé igyekeznek. Mind azt akarja, amit egy eszes lénynek akarnia kell: a törvényt. A dolgok szükségképpen fennálló és egyedül lehetséges rendjét, éppen azt, amely Készüléke logikus működésében testet ölt.
Az egyén nem szorul többé a saját tökéletlen elméjéből csiholt gondolatokra. A gondolkodásnak nevezett műveletsor minden mozzanatát elvégzi helyette az új találmány: összegyűjti és tárolja a tudnivalókat, kiértékeli, kombinálja, megfogalmazza s másokkal a megkívánt formában közli is őket. Képzelődnie sem kell – a képzelet képeit készen szállítja számára gyámola és mulattatója, felsőbb kapcsolata, a Készülék. Mert ezen távoli, mégis mindenütt jelen levő, személytelen és mindenható Gondviselés előtt nincsenek titkai: az belelát lelke legtitkosabb zugaiba, és jobban ismeri vágyait, mint ő maga. Az új elképzelések, újszerű vágyak és szokatlan eszmék forrása ezáltal elapadván a Történelem lassan, de most már végérvényesen véget ér. Ahogyan azt az Abszolút Állam és az Abszolút Szellem filozófusai Nagyméltóságod korában el is várták tőle. Idő kérdése volt.
Megjelent a Magyar Hang 2025/50. számában december 12-én.