Nem, ne menjünk el mellette szó nélkül. A köztéri szobrok bennünket ábrázolnak, nekünk állítanak emléket; az utókor ezekből próbálja majd kitalálni, hogy milyen lehetett az élet akkoriban. Mi az Arany Csodaszarvas korabeli magyarok leszünk.
A fővárosban látványos változások tükrözik az új keresztény-nemzeti kurzus igyekezetét, hogy meg nem történtté tegye az utolsó száz esztendőt, s ott folytassa az önvigasztaló hazudozást, ahol az úri Magyarország utolsó politikusgarnitúrája abbahagyta. A budai várban visszaépítik a túlméretezett, színvonaltalan, eklektikus palotákat. A Parlament két oldalán ismét annak a két államférfinak az emlékműve díszeleg, akik a trianoni katasztrófát előkészítették. Délről Andrássy Gyuláé: a Monarchia sorsát ő kötötte a német birodaloméhoz, az osztrák–cseh kiegyezés megakadályozásával pedig döntő lökést adott a szláv népek elszakadási törekvéseinek. Északról Tisza Istváné, aki képtelen volt a tragikus kimenetelű háborútól nemzetét távol tartani vagy abból idejében kivezetni. Nagy Imrét ellenben, akinek szobra igazán csak a Kossuth tér sarkán jelentette azt, amit jelentett, kitelepítették a Jászai Mari térre, hogy a tizenkilences vörösterror áldozatainak emlékműve visszakerülhessen a régi helyére (fehérterrorról pedig szó se essék). De beérték ennyivel, és eredeti, új köztéri szobrokat az emlékezetpolitika frontján nem állítottak hadrendbe. Talán a Szabadság téri német megszállási emlékmű botránya vette el ettől a döntéshozók kedvét.
A Vérmező sarkán ágaskodó új Csodaszarvas azonban nem a múltról szól. Jelenünk dicsőségét hirdeti a késő ivadéknak. Végre a mostani Magyarország szelleme nyilatkozik meg benne – hamisítatlan olajnyomatfíling, csillogó bronz szuvenír, és még ebben a vásári műfajban is epigon: az egykori szovjet Volga gépkocsik orrát díszítő közismert szobrocska ügyetlen másolata áll ugyanis előttünk, egy a százhoz felnagyítva. A mű mondanivalójának megértéséhez ez az összefüggés szerintem fontosabb, mint az, hogy történetesen ugyanez az arany csodaszarvas volt 1938-ban Imrédy Béla fasiszta mozgalmának a totemállata. A Matolcsy-emlékmű mindenesetre inkább minősül önkényuralmi jelképnek, mint két sarokkal odébb a sokat vitatott turul. Akárhogy is, ez a szovjet–ősmagyar–neofasiszta katyvasz, ahogy a Fidesz tudatalattijából gőzölögve feltör, szavak nélkül is sokat elárul rólunk: a szobor megrendelőinek tudatállapotáról és az elnéző nézőről nemkülönben.
Mikor a Széll Kálmán tér fölé tornyosuló Postapalota a jegybank egyre terebélyesedő ingatlanportfóliójának része lett, ebbe a sokadik székházba, melyre a banknak természetesen semmi szüksége nem volt, hogy mégis valamit, pénzmúzeumot telepítettek. Ideje is volt, hogy az Eltapsolt Pénz Múzeumát valahol létrehozzák annak az irdatlan pénztömegnek az emlékére, amely úgy tűnt el a NER-oligarchák zsebében, mint a második magyar hadsereg a Don-kanyarban. Egy olyan korszak emlékezetére, amelyben minden a pénzről szól, higgyék el, csakis a pénzről. Ezért lényegtelen, hogy az új aranykor eljövetelét hirdető szobor ihletője a bolsevik és nyilas szimbolika szerencsés egybeesése volt vagy valami más. Mert ez a pannon pumaként szökellő aranyszőrű csodaszarvas, mely körül az úgynevezett nemzeti oldal tülekszik és ünnepel, igazából még csak nem is szarvas, csak úgy tesz. Ugye, már kitalálták: az idétlen szarvasjelmezben a bibliai aranyborjú áll előttünk. Ahogyan illik is egy pénzmúzeumhoz.
Ha belegondolunk, ezt a förtelmes, megalomán giccset éppen az teszi jelentős kordokumentummá, a maga nemében hiteles műalkotássá, hogy olyan, amilyen. Tartalom és forma a Krisztina körút torkolatánál klasszikus egységet alkot. Az újgazdag rosszízlés emlékműve éppen a maga pofátlanságában méltó tárgya csodálatunknak. Nincs Európában még egy város, amely megtűrne efféle emeletes – 11 méter magas – otrombaságot. Se zsűri, amely megszavazná a tizenöt tonna (!) bronz és egyebek árát, a bank saját bevallása szerint kétszáz millió forintot, egy olyan szoborra, amelynek hivatása, mint olvasom, hogy „a pénzügyi tudatosság fejlesztésének jelképe” legyen. Így, szó szerint. (Ja, hogy nálunk a pénzszóráshoz és szoborállításhoz nem kell sem pályázati zsűri, sem önkormányzati hozzájárulás?) A Pénzmúzeum Széll Kálmán tér felőli bejáratát egyébként a jeles szobrásznak egy másik méretes alkotása díszíti, mert minek kicsinyeskedni, amikor a Nemzeti Bankot majd fölveti a pénz? Ez pedig, igen stílszerűen, mozdonyt ábrázol, amely száguld, mint az infláció – akarom mondani, mint a magyar gazdaság –, csakhogy ez a mozdony aranytömbökből van összerakva. Amiről az embernek menthetetlenül Rejtő Jenő Tizennégy karátos autója jut az eszébe. Ha emlékeznek, a nevezetes jármű ott is csak álca, mely alatt a kézen-közön ellopott közvagyon utazik offshore célpont felé.
***
Megjelent a Magyar Hang 2023/11. számában, március 10-én.
https://hang.hu/magyar-hang-plusz/a-csodaszarvas-nyomaban-152842