Egészen másról akartam írni, de közbejött ez a műbalhé: a melegpropagandával megvádolt Nemzeti Múzeum. Ami az egészből már első pillantásra világos volt nekem, hogy semmi sem világos. Nem értettem, mire megy ki a játék. És akkor inkább ezen törtem a fejem. …
Válasz Kiss Viktornak
Köszönettel tartozom Kiss Viktornak Miért nem szeretjük a zöldeket? címmel megjelent írásomra adott tartalmas válaszáért (Nem kell félni az antikapitalista baloldaltól). Amikor véleményét kérve a cikket elküldtem neki, arra persze nem számítottam, hogy barátságos gesztusomat a gyűlölet jelének tekinti majd, amit szerinte a baloldaltól való zsigeri rettegés és a zöld mozgalom súlyos veresége felett érzett szorongás vált ki belőlem. Így, szó szerint. Érdekes megközelítés, mindenesetre. …
Miért nem szeretjük a zöldeket?
Pedig már mindenki annyira környezettudatos! Két zöldterület lebetonozása között a politikusok a biológiai sokféleségért aggódnak. Agyoncsomagolt termékeink dobozának minden oldalát fenntarthatósági mantrák borítják. Újrahasznosítunk, mérsékeljük a kibocsátást, védjük az élőhelyeket, ahogy a torkunkon kifér. A megmondóemberek egymást licitálják felül, hogy a földi ökoszisztéma összeomlása ötven vagy húsz év múlva esedékes vagy pedig napokon belül. Még az államadósságot is a drága nagymama receptje szerint állítjuk elő, kizárólag hazai alapanyagból. De a zöldeket, azokat azért a többség változatlanul utálja. …
Menekülés a győztesek táborából
Az ökológiai kritika legalább annyira alkalmas, hogy elfedje, mint hogy feltárja a késő modern ipari társadalmak válságának valóságos összefüggéseit. Mintha csak valami mással, a földi ökoszisztémában beállt sajnálatos üzemzavarral kellene megküzdenünk, és nem a saját civilizációnk öngyilkos igyekezetével. Világszerte egymást érik a klímatudatos, környezetileg mélységesen felelős kezdeményezések: mára az úgynevezett környezetvédelem élelmes üzletemberek, szavazatvadász politikusok, tudományos szélhámosok, megélhetési civilek kedves foglalatossága lett. Ehhez képest alig esik szó arról, mit kezdjünk a politikai-gazdasági rendszerrel, amelynek működési logikája létforrásaink mielőbbi elpusztítását hasznosnak és észszerűnek, egyenesen elkerülhetetlennek tünteti fel. …
Nincs hová visszavonulni
Mesebeszéd, hogy a globális piacgazdaságnak ne volna megfelelő válasza az ökológiai katasztrófa kihívására! Mára a piac beárazta létforrásaink pusztulásával kapcsolatos félelmeinket, és az e téren mutatkozó élénk kereslet kiszolgálására új, jövedelmező iparágakat teremt a megújuló energiaforrásoktól a hulladék-újrahasznosításon keresztül a lebomló műanyagokig. Az más kérdés, hogy ezek a megoldások a katasztrófa elhárítására nem alkalmasak, legfeljebb az egészében fenntarthatatlan rendszer összeomlásának elodázására jók. Ugyanígy vagyunk a katasztrófaipar szellemi termékeivel is. Lassan kimennek a divatból a busásan szponzorált áltudományos közlemények, melyekből kiderült, hogy a klímaváltozás blöff csupán. Ezzel szemben remek sajtója van a klímaszorongás kezelésének. Nehogy már azon aggódjanak a fiatalok, hogy miféle világot örökölnek, még a végén tesznek is ellene valamit! És szaporodnak az elkerülhetetlen közeli összeomlás prófétái is, akik épp azáltal mentenek fel a vészhelyzethez illő radikális cselekvés kényszere alól, hogy biztosítanak: már elkéstünk vele. …
Magánállam
Nemrég egy vitairatban, ami egészen másról szeretett volna szólni, röviden és felületesen azt állítottam, hogy a NER államosít. Nyomban meg is kaptam egy partneremtől, hogy ellenkezőleg, éppen hogy privatizálja a közvagyont. Csakhogy a kormányzati eszközökkel végrehajtott, példátlan mértékű vagyon- és hatalomkoncentrációra szerintem ez a kifejezés semmivel sem illik jobban, mint az államosítás. De ha nem államosítás és nem is privatizáció, akkor mégis minek nevezzük azt a rendszert, amely egyszerre fosztogatja a normális működésében megzavart jogállamot, amelyre rátelepült, és bénítja a magánszereplők önálló kezdeményezését a kultúrától a gazdaságig az élet minden területén? …
A csodaszarvas nyomában
Nem, ne menjünk el mellette szó nélkül. A köztéri szobrok bennünket ábrázolnak, nekünk állítanak emléket; az utókor ezekből próbálja majd kitalálni, hogy milyen lehetett az élet akkoriban. Mi az Arany Csodaszarvas korabeli magyarok leszünk. …
Hét kínos kérdés, amire VAN válasz, de nem biztos, hogy szeretnéd hallani
A nyugati szövetségi rendszer halálos ellenségeihez törleszkedő külpolitika Magyarországot elidegenítette szomszédaitól, Európa árulóiként tekintenek ránk. Függőségünk a kínai befektetőktől, orosz energiaforrásoktól, valamint a német autóipartól egyre fokozódik. Az Unióban nálunk a legalacsonyabbak (közé tartoznak) a jövedelmek és legnagyobb mértékű a pénzromlás. A fejlesztési források a Fidesz-oligarchák zsebébe vándorolnak, nem kis részüket felesleges, értelmetlen építkezésekre fecsérlik. A közoktatás romokban hever: a túlterhelt, önállóságuktól megfosztott és szégyenletesen fizetett pedagógusok tömegesen hagyják el a pályát. Vészes forrás- és kapacitáshiány bénítja az egészségügyet – aki gyógyulni akar, a méregdrága magánorvosi ellátást veszi igénybe. A vasútnál állandósult a csődközeli állapot. Mindez szemlátomást nem árt Orbán Viktor és rendszere népszerűségének. …
Jövőkép 2023
Biztosan másnak is feltűnt, de azért, gondoltam, jobb, ha szólok: az Orbán-korszaknak vége. Ezt nem úgy értem, hogy a névadónak ne lehetne a legközelebbi választásokon négyharmados többsége, miért ne lehetne, ameddig ő állapítja meg a játékszabályokat, nevezi ki a pályabírót és rendelkezik a közvetítés majdnem kizárólagos jogával. Ja, és ameddig ő az egyedüli versenyző a pályán. De akkor ez már nem ugyanaz a játék. Csak a politika nevű antik eredetű küzdősport és szerencsejáték szabályai szerint van neki vége, ez a lelátókról nézvést már most világos. Te nem a lelátón foglalsz helyet, nyájas olvasó, te és én a pálya tartozékai vagyunk. Jó, akkor helyesbítek: végünk van, lehet, hogy ezt akartam mondani. …