A 2026-os választásokon a Fidesz a szavazatok 39 százalékát kapta, tizenegy százalékkal kevesebbet, mint 2018-ban. (A 2022-es kiugró eredmény megtévesztő: nem Orbánék növekvő népszerűségének szólt. A választók az ellenzék nyíltszíni lökdösődését és szerencsétlenkedését büntették.) A különbség fő oka a magasabb részvételi arány: akik eddig otthon maradtak, mert nem láttak hiteles alternatívát vagy nem érdekelte őket a politika, most a változásra szavaztak. A Fidesz szavazótábora is összébb zsugorodott, de egyetlen választási vereség még nem jelenti a nemzeti kollaboráció rendszerének összeomlását. A parlament összetételének legszebb reményeinket felülmúló átalakulása nem a vélemények tényleges megoszlását tükrözi. Ne csapjuk be magunkat, ez nem földindulás.
Két és fél millió honfitársunkat továbbra sem zavarta, miért is zavarta volna őket a történelmi hagyományaiknak megfelelő parancsuralom, a hátukon cipelt párthűbéri rendszer. Nem hiányolták a szólás vagy a vállalkozás szabadságát, sohasem éltek vele. Orbán Viktor a keresztény nemzeti Kádár János szerepében tökéletesen megfelelt az igényeiknek. Vagy egyszerűen csak kitartanak, törik-szakad, azon az oldalon, ahol tizenhat, huszonnyolc évvel ezelőtt lehorgonyoztak. Anyagilag, ezt se feledjük, nem jártak rosszabbul, mint a magukat baloldalinak nevező kormányok alatt. Hogy közben jóvátehetetlenül lemaradtunk és kimaradtunk mindabból, amit európai szomszédaink elértek, külpolitikánkat pedig idegen hatalmak szolgálatába állítottuk, erről nem értesültek. Véleményüket a rendszer brutális propagandagépezete formálta, más nézetekre nem is kíváncsiak. A világ, amelyben élnek, ugyanolyan kerek és érthető, mint a miénk, azzal a különbséggel, hogy szerintük mi vagyunk a félrevezetettek és a mi politikusaink a hazaárulók. Most kisebbségben maradtak. Kérdés, meddig maradnak ott?
Egy kormány cselekedetei nem az ellenzéket szokták megosztani – az egységesen ellenzi őket –, hanem a saját választóit. Magyar Péter kormányának nem csak triviális, mindenki által óhajtott intézkedéseket kell véghez vinnie. Akárhogy döntenek, nehéz lesz elkerülniük, hogy döntéseikkel kivívják választóik egyik vagy másik csoportjának a rosszallását. Ezek egy részét könnyen elveszíthetik. A többség ugyanis, amelyet képviselnek, erősen megosztott, meggyőződését és érdekeit tekintve rendkívül sokféle emberből áll.
Felhatalmazásukat egy korrupt, hazug, jogtipró rendszer lebontására kapták. A továbbiakra nézve, hogy tudniillik mit állítsanak a helyére, nem volt és nem is lesz közmegegyezés. Bizalmunkat nem egy pártba helyeztük, annak korábbi tettei, nyilvános vitákban vallott nézetei alapján. Párt nem volt, ma sincs talán. Magyar Péter van, és lesznek azok, akiket ő kiválaszt. Képességeit egy jól időzített, merész rögtönzés és egy heroikus választási kampány bizonyítja. A hatalom megszerzéséhez kellő képességek azonban nem ugyanazok, amelyek egy ország kormányzásához kellenek. Újabban a kettő egyre távolabb kerül egymástól a tömegmédia uralta populista politikai térben.
Így azután csak találgathatunk, hogy a nemzetközi cégbirodalmak tájékáról érkező üzletember, az állatvédő és az állattenyésztő, valamint társaik, politikai tapasztalattal nem rendelkező (és a politikai nyilatkozatoktól eltiltott) jogászok, orvosok, színházi emberek mit kezdenek majd egymással és a hirtelen nyakukba szakadt hatalommal. Döntések előtt vagy után kíván az új miniszterelnök szóba elegyedni a civiltársadalommal? Tisztában van-e Magyar Péter azzal, amit a média sietett elfelejteni, hogy szerencsés fellépését, a közvélemény átbillenését hányféle civil mozgalom készítette elő: tüntetések a tanárokért, az Akadémiáért, tavainkért, a Városligetért, a Free SZFE, a Fridays for Future, tiltakozás az akkumulátorgyárak ellen, szolidaritás Ukrajna népével és a többi?
S mi lesz vajon a Tisza Szigetekkel? A közvélemény fórumaivá szélesednek és az állampolgári kezdeményezéseket közvetítik az új hatalom felé, vagy a Hazafias Népfront és a Polgári Körök sorsára jutnak ők is, a részvételi demokrácia látszatát kölcsönözve egy párt, az egypárt építkezéséhez?
Miközben a hatalom csúcsain, országos nyilvánosság előtt – és remélhetőleg a bíróságokon – kezdetét veszi az Orbán-rendszer bűneinek feltárása és számonkérése (ami eltart egy ideig és lázban tartja majd a közvéleményt), olyan szakpolitikai döntéseknek kell megszületniük, amelyek hosszú időre meghatározzák a jövőnket. Nem halogathatók, mert a közállapotok sürgős beavatkozást követelnek, de annál inkább megkívánnák az érintettek akaratának ismeretét, a civiltársadalomban felhalmozódott tapasztalat és szakértelem igénybevételét. (Ezt a folyamatot kívánta katalizálni több más kezdeményezéssel együtt a Magyar Hang által megjelentetett Felforgatókönyv – alcíme szerint a rendszerváltozás forgatókönyve. Lesz-e rendszerváltozás? Nem lesz, ha azt képzeljük, hogy már meg is van.)
Mert akármilyen intézkedések születnek ezután, azok jobb- és baloldalról egyaránt a bírálatok és a gyanúsítgatás kereszttüzébe fognak kerülni. Az új kormánynak semmire se lenne akkora szüksége, mint bizalomra. A bizalom megszerzésének pedig egyetlen módját ismerem egy önmagával meghasonlott társadalomban: a nyilvános párbeszédet, vagyis minél szélesebb közönség bevonását a döntések előkészítésébe. Nem abban a naiv reményben, mintha ebből valamiféle közmegegyezésnek kellene születnie. Ilyesmi velünk ritkán fordul elő és nem is ez hiányzik. Annál inkább hiányzik a türelem és a megértés a mienktől különböző álláspontok iránt. A méltányos egyet-nem-értés légköre, amelyben a lojalitás elvárható azok részéről is, akik a születő döntéssel éppen nem értenek egyet, de megszületésének részesei voltak.
Egy működő demokráciában a társadalmi egyeztetésről, önkormányzásról, a közakarat képviseletéről sokféle intézmény gondoskodik. Nálunk egy hol volt, hol nem volt demokráciát kellene újjáépíteni, kezdve egészen az alapoktól. Ezt a kormánytól hiába várjuk. Megadhat nekünk bármit, amit csak kívánunk, egyedül demokráciát nem adhat, mert hogyha adják, akkor az már nem demokrácia. Hiába várjuk, követelni sem érdemes: el kell kezdeni csinálni.
Megjelent a Magyar Hang 2026/17. számában április 24-én.
https://hang.hu/magyar-hang-plusz/masnap-188022