Magamon is tapasztalom a fásultságot. Az egyhangúan felháborító hírek nem hoznak ki a sodromból, nem lehet naponta kiakadni, megszokom. A vasúti közlekedés valamelyik fővonalon összeomlott: hát persze hogy összeomlott. Rákosrendezőn luxusvárosnegyed épül, szociális bérlakás a fővárosban egy se, c’est la guerre. A Halászbástyát a kormány jelképes összegért eladja a miniszterelnök vejének; Szijjártó Péter után honvédségi vadászgép viszi Paraguayba az itthon felejtett fogkeféjét; a klímavészhelyzetre tekintettel fagylaltot idén a Balatonnál csak a Mészáros Lőrinc cég tölcséreiben lehet árusítani – az ilyen újdonságokon az ember unottan átlapoz.
Erdőjáró, természetszerető ember létemre az alábbi hírre sem a tartalma, hanem az eljárás körmönfont aljassága miatt figyeltem fel. Egy salátatörvény keretében ugyanis, elrejtve az áttekinthetetlen rendeletek és rendeletmódosítások közé, ahogy szokás, az országgyűlés megszavazta azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi a tarvágást őshonos erdeinkben, természetvédelmi területen is. De még a vágás bejelentésének a kötelezettségét is háromról két hétre csökkentették, nehogy a természetvédelmi hatóságnak ideje maradjon vizsgálódni, akadékoskodni. Mindenre gondoltak.
De hát ilyesmit hogy lehet? Úgy, hogy a járványos-háborús-soha véget nem érő vészhelyzet valamelyik esztendejében a kénye-kedve szerint rendelkező kormány ezt már megengedte egyszer. Ez volt a híres tűzifarendelet. Nem volt rá persze akkor sem semmi szükség: a szomszédunkban dúló háború se nálunk, se más európai országban nem okozott tüzelőanyag- vagy energiahiányt. Különben is, micsoda barbárság ezt a legértékesebb faanyagot, amelyért megfelelő kezelés mellett a bútor- és építőipar jó árat fizetne, hőerőművekben eltüzelni? Azonban a leghosszabb szükségállapot se tarthat örökké, tehát a kormány nekilátott, hogy a szükségtelen intézkedéseket szépen átemelje a normál jogrendbe.
Ez azonban nem megy olyan simán. Magyarországon törvény és alkotmánybírósági állásfoglalás tiltja a természetvédelem védelmi szintjének csökkentését. Vagyis, ahogyan annak idején az Alkotmánybíróság fogalmazott, még Sólyom László elnöklete alatt: „az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romlani engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje”. Az Alaptörvényben is szó esik valami ilyesmiről, a jövő nemzedékek jogáról az egészséges környezethez. Márpedig ennek az egészséges környezetnek az egyik legfontosabb elemét éppen az őshonos fafajokból álló, természetes állapotukat őrző öreg erdők alkotják. Ezekben a legnagyobb az a bizonyos biológiai sokféleség. Ezt pusztítja el, aki az erdőt az élőhelyek folytonosságát fenntartó szálaló vágásmód helyett tarra vágja. Azt pedig, hogy ezek az erdők mennyiben járulnak hozzá a klíma elviselhetőségéhez, ma már talán egy általános iskolás gyereknek se kell elmagyarázni.
Nehéz helyzetbe hozták tehát a köztársaság elnökét, az ország törvényes rendjének védelmezőjét, aki nem tehetett mást, jóváhagyás helyett a törvényjavaslatot visszaküldte megfontolásra a parlamentnek. A visszaküldésnek persze többféle módja van, és az elnök nem a javaslat Alaptörvénybe, természetvédelmi törvénybe, uniós természetvédelmi határozatokba ütköző, vagyis jogellenes tartalmát sérelmezte, csak formai kifogást emelt. Nem akarta túlságosan megnehezíteni a Tisztelt Ház dolgát. Csak tessék legalább tisztességesen megindokolni. Megindokolták, visszaküldték.
Na, itt szakadt el nálam a cérna. Mert a jog- és törvénytisztelő előterjesztő (talán maga az igazságminiszter) a törvényt – most tessék figyelni – annak klímavédelmi céljával indokolta. Azért érdemes az erdő véghasználatát választani és a magról történő természetes felújulást akadályozni, hogy az eredeti fafajokat utóbb le tudják cserélni a klíma változásának ellenállóbb (szárazságtűrő) fajokra.
Nem mennék bele szakmai részletekbe, de az nyilvánvaló, hogy maguk a védett és ezért bizonyára az átlagosnál jobb állapotú erdők, amelyeket ez a törvénymódosítás érint, a klímavédelem nélkülözhetetlen eszközei. Ehhez képest letermelésük és kicserélésük a távoli és bizonytalan jövőben felnövekvő másmilyen fafajokra a védekezésnek igen különös módja volna. Amelyhez, ha egyáltalán, csak végső esetben érdemes folyamodni. (De talán jobb lenne ezt mégis inkább a természetes szukcesszióra bízni. A változott körülményekhez jobban alkalmazkodó növényzet idővel úgyis elfoglalja majd a visszaszoruló fajok élőhelyét.)
Klímaváltozás ellen tarvágással védekezni enyhén szólva szokatlan eljárás. A tarvágást a klímaváltozásra hivatkozva törvényesíteni ott is, ahol eddig tilos volt, példátlan cinizmus. A választópolgárok szemébe hazudni, a parlamenti törvénygyárat napi üzleti érdekek szolgálatába állítani, természeti kincseink végkiárusításából fedezni a költségvetés hiányát és közben két kézzel szórni a pénzt, mindez igen célszerű, bevált eljárás ott, ahol a választópolgárok eltűrik ezt.
Mit gondolsz erről, nyájas olvasó?
A cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/24. számában jelent meg június 13-án.
https://hang.hu/magyar-hang-plusz/tarvagas-erdo-adasomat-megszakitva-177473