Nagyméltóságú Úr!
Bátorítva azon figyelemtől, mellyel a börtönviszonyok javítására tett erőfeszítéseket kitüntetni méltóztatik, fordulok Nagyméltóságodhoz. A találmánynak, melyről hírt adni bátorkodom, kiindulópontja a jeles bölcselő, Bentham Jeremiás elgondolása. Mint ismeretes, ő annak idején a rabok elzárását, mozgásuk bilincsek általi korlátozását vélte felválthatni tökéletesb felügyeletük által. Eltávolítván cellájuk negyedik falát a körkörös börtönépület centrumában elhelyezkedő őrök minden pillanatban szemmel tarthatnak minden rabot. Bentham úr nézete szerint Panoptikonjának lakóiban láthatóságuk puszta tudata elnyomná a bűn csábítását, éspedig mozgásuk fizikai korlátozása nélkül.
Igen ajánlá találmányát a brit emberbarát a gyári munkások, valamint a tanulóifjúság szorgalmának ellenőrzésére, ösztökélésére is, a testi fenyítés félelme helyett, melyet a felvilágosodott kor elítél s méltán. Ámde a Társadalmi Gépezet olajozott működése megköveteli, hogy annak fogaskerekei egymásba pontosan illeszkedjenek, ezért elengedhetetlen, hogy az alattvaló mindenkor magán érezze az Állam fegyelmező tekintetét. Ennek megvalósítása azonban egy ponton túl ugyancsak korunk szelleme, a humanizmus tilalmába ütközend, s praktice kivihetetlen. A haladás maga volt tehát, mely napirendre tűzte a Panoptikon eszméjének visszájára fordítását. Mennyivel célszerűbb s emberségesebb, hogyha szüntelen felügyelet helyett arról gondoskodunk, hogy maga az alattvaló – legyen bár elítélt vagy ártatlan – maga figyelje minden pillanatban Őreit. Hallgassa önként, saját szabad akaratából az Állam szózatát! …
