Magyar Hang

Magyar és az ország

„Az abszolút rendszer korlátolja az egyéni s polgári szabadságot, de ígér rendet, nyugalmat, s mindenek fölött anyagi jólétet. A mint azonban kénytelen bevallani, hogy ígéretét teljesíteni nem képes, fölébred a népben az elvesztett szabadság iránti sovárgás, türelmetlen lesz, s megtöri a hatalmat, mely szabadságának árát, a jóllétet sem volt képes megfizetni.” Deák Ferenc szavai ismét beigazolódnak.

Magyarázat majdnem mindenre

A zöldek állításait előbb kétségbe vonták: nincs tudományos alapja, állították a tudósok. A haladás és a jólét ellenségei, jelentették ki a politikusok. Csak elterelik a figyelmet a társadalom igazi problémáiról, dühöngtek a baloldalon. A nép pedig kinevette őket a bolondériáikkal együtt.

Később bebizonyosodott, hogy a természeti rendszerek összeomlása a környezetvédők vészjelzéseinél is gyorsabb ütemben zajlik. Ekkor már csak a következtetéseiket utasították el: gyökeres változás helyett fenntartható fejlődésről beszéltek (megkerülve a kérdést, hogy fejlődés-e egyáltalán, amitől szenvedünk, és hogy fenn akarjuk-e tartani); a rugalmas, mély és egyre mélyebb alkalmazkodásról rendeztek konferenciákat, mintha egy katasztrófához alkalmazkodni kellene, s nem tenni ellene. De már nincs mit tenni, elkéstünk a beavatkozással, jelentették ki a tudósok ugyanolyan kérlelhetetlenséggel, mint az ellenkezőjét tíz évvel azelőtt.

Európai Unió – a következő húsz év

A magyar kormány, amely eddig támogatta az Európai Parlament által elfogadott természet-helyreállítási rendeletet, most, a miniszterek tanácsában esedékes szavazás előtt váratlanul átállt az ellenzők oldalára, ezzel megbuktatva a több éves munkával kialakított tervezetet. Ismét bebizonyosodott, hogy a parlamenti demokráciából odahaza is csúfot űző Orbán-rezsim tehertétel az unió számára. A magyarokat kiszámíthatatlan viselkedésük, kicsinyes intrikáik, a közös európai célok iránt tanúsított nyílt ellenszenvük alkalmatlanná teszi a kontinentális együttműködés csikorgó gépezetének működtetésére. (Ne tessék tiltakozni, amiért „a magyarokat” emlegetem. Kívülről csak annyi látszik, hogy az ország ötödszörre is nagy többséggel szavazott bizalmat ennek a kormánynak.)

Teljesen mindegy, hogy a váratlan pálfordulás mögött mi áll, bosszúból blokkoljuk az uniós döntési mechanizmusok működését, vagy Orbánnak eszébe jutott néhány újabb természetromboló beruházás, amelynek kivitelezését nehezítené ez a rendelet, esetleg a természetvédő többséggel szemben kisebbségbe szorult néppárti frakciónak tett szívességet valami hoci-nesze alapon. Annyi bizonyos, hogy nyíltan be nem vallható érdekek szolgálatában egy létfontosságú ügyben tettünk ismét keresztbe a közös elhatározásnak.

A Fidesz Bős–Nagymarosa

Dagad az akkugyárak botránya. Hetente újabb települések lakói értesülnek arról, hogy a kormány anélkül, hogy megkérdezte volna őket, földjüket, vizeiket, levegőjüket eladta, és rövidesen külföldi, többnyire kínai cégek építenek gyárat a szomszédságukban akkumulátorok előállítása vagy bontása céljából. Így válik belőlünk „akkumulátor-nagyhatalom” – ami körülbelül úgy hangzik, mintha a Fülöp-szigetek azzal kérkedne, hogy bérrabszolga-kibocsátó nagyhatalommá lett, vagy Egyiptom a digitális hulladék szétválogatása terén kivívott nagyhatalmi státuszával dicsekedne.

A magyar gazdaságpolitikában jelenleg az akkubiznisz a fő csapásirány: csapásnak méretes, üzletnek siralmas, bölcs vezetőinknek azonban semmi jobb nem jutott az eszébe. Talán azt remélték, hogy ezzel egyszerre tehetnek szívességet európai és ázsiai üzletbarátaiknak – még egyszer és utoljára, ahogyan elnézem kétfelé szakadó világunkat.

Ez a meccs vesztésre áll

Még mindig a filmek. A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon láttam őket: öt film következik a látottak közül, vagyis inkább egy ötrészes sorozat, bár a kínai, orosz, brazil, ecuadori és francia alkotók nem gondolhattak erre. Csak az én fejemben forog azóta úgy, mintha egymás folytatásai lennének. Ha összerakom az öt történetet, körbeéri a Földet.

Kiáltvány

Átléphetjük-e a valóság megismerésének útjában álló legfőbb akadályt: a saját árnyékunkat? A dokumentumfilm-műfaj történetét végigkíséri a valóság közvetlen megragadásának igénye, vagy ha úgy tetszik, a számvetés ennek a törekvésnek a lehetetlenségével. Mert amiről azt állítom, hogy a saját két szememmel láttam, abból is annyit tudok csak felfogni, amennyit a saját érzékenységem vagy érzéketlenségem, érdeklődésem és érdekeltségem látni enged. Ahány világnézet, annyi világ: mindenütt magyarázunk, állítja az antropológus, Clifford Geertz Az értelmezés hatalma című könyvében. „S ami még rosszabb – írja –, magyarázatokat magyarázunk”, mert a másik ember világáról is csak az ő jelzéseiből értesülünk. És itt elsősorban ne a szavaira gondoljunk: a viselkedése, az öltözéke, minden cselekedete jelzés, üzenet, szándékos vagy önkéntelen, félrevezető vagy őszinte kísérlet az önértelmezésre.

Választások éve

A szövetséges hatalmak tankjai Berlinhez közeledtek, amikor a német nép egy jelentős része még hitt a végső győzelemben, amit a Führer megígért. Ötvenhat novemberében a Vörös Hadsereg katonái egy fasiszta lázadást leverni jöttek Budapestre. Miért kételkedtek volna feljebbvalóik szavában, amelyet az összes (számukra hozzáférhető) hírforrás megerősített? Gondoljunk rájuk is némi megértéssel, amikor Orbán-hitű polgártársainkkal arról beszélgetünk, miképpen fogja a magyar miniszterelnök rövidesen átvenni Európa vezetését. Esetleg gondoljunk azokra az oroszokra, akik ma, a százezrek életét követelő háború második esztendejében még mindig egyetértenek Ukrajna lerohanásával (vagy egy névtelen kérdőíven sem merik bevallani ennek az ellenkezőjét).

Miért ne hinnének pont ők, Orbanisztán hű alattvalói, annak a véleménynek, amely minden bérelhető médiafelületen megjelenik és minden bérelhető tollból szivárog, hogy Európát a szuperállamtól, a migránsoktól, a pedofíliától, a kiskorúakra leselkedő nemváltó műtétektől és a háborútól csakis Orbán Viktor védheti meg?

Vereség

Dubaj, Katar és a többi kis olajállam a terméketlen sivatag szélére épült felhőkarcolókkal, télisport-létesítményekkel 40 fokos kánikulában, hivalkodó fényűzéssel ott, ahol semmi sem terem, jelképe lehetne annak, ami világunkban fenntarthatatlan. Nincs itt ivóvíz, se termőtalaj, csak pénz, rengeteg. Messzi földről hozatnak mindent, amit megkívánnak, áruk és bérrabszolgák tömegét, s rendeznek világraszóló sportrendezvényeket, nemzetközi konferenciákat ott, ahol minden lépés, minden lélegzetvétel mérhetetlen energiapazarlással jár. Van miből: az emírek rendelkeznek a világ kőolajkészletének egy jelentős részével, példátlan gazdagságuk forrása ennek kitermelése és elégetése. Ugyanaz, ami a klímaváltozásé.

Egészen másról

Egészen másról akartam írni, de közbejött ez a műbalhé: a melegpropagandával megvádolt Nemzeti Múzeum. Ami az egészből már első pillantásra világos volt nekem, hogy semmi sem világos. Nem értettem, mire megy ki a játék. És akkor inkább ezen törtem a fejem.

Scroll to top