külpolitika

Most akkor mi van?

Magyarországon 2022 óta háborús veszélyhelyzet van, amelyet éppen most hosszabbítottak meg Bicskéig – akarom mondani jövő májusig. Az ok: a szomszéd országban zajló háború. Az intézkedés annak idején nem keltett különösebb feltűnést, mert már két évvel korábban, 2020-ban életbe lépett egy másik, járványügyi veszélyhelyzet, amelyet azóta évről évre meghosszabbítanak. Az illegális bevándorlók tömegére hivatkozva pedig 2015-ben hirdettek válsághelyzetet. Ennek tízéves fennállását ünnepelhetjük rövidesen, mert ez utóbbi rendelkezés is érvényben marad jövő tavaszig. A távoli szemlélő tehát – mondjuk egy marslakó – joggal hiheti, hogy ezt a szerencsétlen kis országot egyszerre sújtja járvány és háború, miközben határait az új népvándorlás hullámai ostromolják. Mi mással magyaráznák a kormánynak adott, békeidőben elképzelhetetlenül széles körű, gyakorlatilag korlátlan felhatalmazást, hogy a parlament megkerülésével, rendeletek útján kormányozzon, amelyek adott esetben eltérhetnek az ország törvényeitől, sőt, fel is függeszthetik azokat?

Scroll to top