A tudományos előrejelzések ritkán teljesülnek, a társadalmi folyamatok többnyire rácáfolnak a szakértők és szakértő testületek jövendöléseire. A Szovjetunió összeomlását, a hetvenes évek olajválságát, a 2008-as hitelválságot senki sem látta előre. A ritka kivételeket, ha egy-egy prognózis véletlenül hasonlít arra, ami utóbb tényleg bekövetkezett, sokáig emlegetjük. A be nem váltakat ellenben senki sem kéri számon, és a sorozatos kudarcok nem kezdik ki a jövő mérnökeinek tekintélyét.
Bízunk a tudósok előrelátásában, mert valamiben hinni szeretnénk. Egy olyan komplex rendszer viselkedése azonban, amelyre egyszerre hatnak a természeti társulások és a kulturális közösségek működésének törvényszerűségei, valamint nyolcmilliárd (többé-kevésbé) eszes lény pillanatnyi döntései, lényegében kiszámíthatatlan. Ezért a jövőre vonatkozó tudományos számítások és kormányzati tervek ma sem állnak szilárdabb talajon, mint az egykori fejedelmeké, akik haditervüket a csillagjósok tanácsai szerint alakították. Takács-Sánta András humánökológus, az ELTE oktatója beszélt erről a Kossuth Klubban, a Polikrízis és geopolitika címen meghirdetett tanácskozáson. A tudományos jövendőmondás megbízhatatlanságának tudományos bizonyítékaiból azonban nem a szokásos szkeptikus következtetésre jutott. Ha egyszer tudjuk, hogy nem tudjuk, mi lesz, miért ne hagyatkoznánk a tervezés során bátrabban arra, amiről szeretnénk, hogy legyen: a saját meggyőződésünkre és elképzeléseinkre? Szaknyelven normatív forgatókönyvnek nevezik az ilyesmit. …