Most akkor mi van?

Magyarországon 2022 óta háborús veszélyhelyzet van, amelyet éppen most hosszabbítottak meg Bicskéig – akarom mondani jövő májusig. Az ok: a szomszéd országban zajló háború. Az intézkedés annak idején nem keltett különösebb feltűnést, mert már két évvel korábban, 2020-ban életbe lépett egy másik, járványügyi veszélyhelyzet, amelyet azóta évről évre meghosszabbítanak. Az illegális bevándorlók tömegére hivatkozva pedig 2015-ben hirdettek válsághelyzetet. Ennek tízéves fennállását ünnepelhetjük rövidesen, mert ez utóbbi rendelkezés is érvényben marad jövő tavaszig. A távoli szemlélő tehát – mondjuk egy marslakó – joggal hiheti, hogy ezt a szerencsétlen kis országot egyszerre sújtja járvány és háború, miközben határait az új népvándorlás hullámai ostromolják. Mi mással magyaráznák a kormánynak adott, békeidőben elképzelhetetlenül széles körű, gyakorlatilag korlátlan felhatalmazást, hogy a parlament megkerülésével, rendeletek útján kormányozzon, amelyek adott esetben eltérhetnek az ország törvényeitől, sőt, fel is függeszthetik azokat?

Vajon a nép mit gondol erről? Az istenadta nép, amelyet egyedül a teljhatalmú kormány jogászi akadékoskodástól nem hátráltatott intézkedései képesek megoltalmazni a rá leselkedő hármas veszedelemtől, úgy látszik, semmit se gondol. Oly boldog rajta, Sire…

A járvány azonban régen elmúlt. Illegális bevándorló alig érkezik hozzánk, számuk más európai országokhoz képest elenyésző, másutt mégsem hirdettek miattuk vészhelyzetet. Tömeges bevándorlásról nálunk legfeljebb a szükségállapotot fenntartó kormány intézkedései nyomán beszélhetünk, amely tízezerszámra telepít hazánkba ázsiaiakat. Többségük a kínai és dél-koreai akkumulátorgyárakban dolgozik, ahol munkakörülményeiket és fizetésüket tekintve bátran elfelejthetik, hogy Európában vannak. Ami pedig a háborút illeti, abból nemcsak hogy kimaradtunk, de a támadóval szoros gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat ápolunk. Megtámadott szomszédunkat pedig jótanácsokkal látjuk el: jobban tenné, ha nem védekezne.

Kivételesen kedvező helyzetünket tükrözik a miniszterelnök szavai, aki nemrég egy Teleki téri árus magabiztosságágával hirdette meg a magyar külpolitika új alapelvét: mi azzal üzletelünk, akivel nekünk megéri, pont. Az államférfihez méltó, magasröptű kijelentés azt üzeni országnak-világnak, hogy Magyarország a külpolitikáját tisztán üzleti alapokra helyezi. Nem teszünk különbséget szövetséges és ellenséges országok között. Egyaránt kereskedünk egymással élet-halál harcot vívó nemzetekkel, felőlünk meg is ehetik egymást, majd nem nézünk oda, ha üzleti érdekeink így kívánják.

De hogyha ilyen békésen seftelünk tömeggyilkosokkal, háborús bűnözőkkel, az ukrán, tibeti, ujgur, örmény nép hóhéraival, s ha mindeközben a NATO védelmét is élvezzük és büszkén viseljük az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét, ha a bevándorlókat letelepedési kötvényekkel csábítjuk és munkaközvetítő irodákon keresztül hívogatjuk, akkor mégis, miféle akut veszedelem ellen kell egyáltalán védekeznünk? Mi indokolja a háromszoros veszélyhelyzet fenntartását, túl minden határidőn? Ki ellen készül a kormány rendkívüli intézkedésekre, olyan felhatalmazás birtokában, amelyet a jogállam rendje legfeljebb hadiállapotban engedélyez? Csak nem a saját alattvalói ellen?

A törvények felett álló, rendeletekkel kormányzó hatalom közismert neve parancsuralom, magyarul: diktatúra. A rendkívüli állapotok tizedik esztendejében ideje lenne ezt végre észrevenni. Diktatúrát gyakorol a kormány, amikor törvénysértő intézkedéseit egy (három) alkotmányellenesen fenntartott veszélyhelyzettel igazolja. Amikor magát az alkotmányt évente átíratja. Mikor az engedelmes parlamenti többséggel újra és újra megszavaztatja a választási törvény átalakítását annak érdekében, hogy ez a többség a következő ciklusban is megmaradjon. Mikor az Orbán-hűbéresek üzleti vállalkozásait kiemelt állami beruházássá nyilvánítják, a kínai beruházók által megkívánt területet kiemelt ipari területté, példát mutatva az állam polgárainak, hogyan kell megkerülni az állam törvényeit, saját törvényeinket. Mikor a települési, szakmai és egyetemi önkormányzatokat megfosztják elemi jogaiktól. Mikor a tárcák, hatáskörök és jogszabályok követhetetlenül sűrű változtatgatása káoszt teremt az államigazgatásban. Mikor a régi háromperhármas tisztek vezette új, szuverenitásvédelmi ÁVH szabad kezet kap, hogy a civilek és szervezeteik magánügyei után nyomozzon.

Mi szüksége lehet minderre egy másfél évtizede szilárd parlamenti többséggel kormányzó erőnek? Bizony, szüksége van rá. Az ellentmondás ugyanis a háborús veszély és a gazdasági semlegesség doktrínája közt csupán látszólagos. Ez a semlegesség ugyanis nem semleges és még csak nem is gazdasági.

A semlegesség politikai fogalom. A politikában pedig ha valaki a szövetségese ellen az ellenségével fog össze, annak a neve nem semlegesség, hanem árulás. Ha olyan kis ország követi el, mint a miénk, az biztosra veheti, hogy megbűnhődik érte. Márpedig az új hidegháborúban Magyarország kormánya a „gonosz új tengelyének” oldalára állt. Hogy ez mivel jár, tapasztaljuk és tapasztalni fogjuk.

Ami pedig a gazdaságot illeti, „semlegességünk” gazdasági mérlege eddig eléggé siralmas. Túlárazott orosz földgáz, használhatatlan kínai lélegeztetőgépek, durván szennyező akkumulátorgyárak, befuccsolni készülő autóipar, egyre tartózkodóbb nyugati befektetők, folyamatosan romló életszínvonal. És még mi akarjuk Európát versenyképességre tanítani!

A veszélyhelyzet tehát nem légből kapott. Járvány éppenséggel nincs, a menekültek sem hozzánk, hanem tőlünk menekülnek – magyar fiatalok sokasága, a széthulló Európai Unió köztudottan hanyatló országaiba –, háborútól pedig egy magunkfajta semleges ország vezetői miért is tartanának? Hacsaknem polgárháborútól. Egy fülig adósodott, egykori szövetségesei által megvetett kormány számára a legkomolyabb nemzetbiztonsági kockázatot a félrevezetett és megrövidített alattvalók jelentik, ha egyszer jogaikkal élni próbálnak. Márpedig nem valószínű, hogy a magyar nép, legyen bármennyire türelmes, törvénysértés nélkül, erőszakmentes eszközökkel engedné magát visszavonszoltatni Ázsiába. Szükség lehet még arra a szükségállapotra.

Mert hol veszélyhelyzet van, ott veszélyhelyzet van.


Megjelent a Magyar Hang 2024/41. számában, október 11-én.
https://hang.hu/magyar-hang-plusz/most-akkor-mi-van-168515

Most akkor mi van?
Scroll to top