Elmebeteg? Vagy korunk hőse? Keressük azt az embert, aki a csopaki strandon a százesztendős tölgyfát az éj leple alatt körbefűrészelte. Miért őt keressük? Mert őt nehéz lesz megtalálni. És mert ő csak egyetlen fa pusztulásáért felelős.
Ha egész nádasokat irtana ki, ha egy teljes partszakaszt tarolna le, mint az a vállalkozó, aki a balatonakali kemping helyén építi kilométer hosszan húzódó házsorát, tette nem ütközne jogszabályba. Ha ütközne, drága ügyvédek bizonyítanák, hogy mégse. Ha nem egy fát, de egész erdőt vágatna tarra, mint az erdőgazdaság legutóbb a füredi Koloska-völgyben, hogy az évszázados fákat biomasszaként hőerőművekben tüzeljék el, még jópontot is szerezne az országnak, zöldenergia előállítása címén. Ha vette volna magának a fáradságot, hogy rendesen lepapírozza a fairtást, és jó pénzen fogadott szakértő igazolná, ahogyan ez szokás, miféle gyógyíthatatlan kór támadta meg a kiszemelt fát, most szavunk se lehetne. Vagy hogy a lehulló gallyak életveszélyesek! Ilyen címeken az elmúlt évtizedekben a Dunántúlon útmenti fasorok sokaságát pusztította el a közutak biztonságára felügyelő hatóság.
Arról nem is beszélve, hogy ha nyaralóját nem a strand mellé építi, ahol évszázados fák akadályozzák a kilátást, hanem mondjuk a csopaki Öreghegy oldalába, a természetvédelmi és tájképi védelmet élvező erdő helyére, egyenesen az arra járó turisták pofájába, onnan azután zavartalanul élvezhetné a gyönyörű panorámát! Mint a tihanyi Óvár-hegyre és annyi más szigorú védelem alatt álló Balaton-felvidéki szőlődombra épült, papíron présháznak titulált luxusvillák tulajdonosai. Ahány természetvédelmi jogszabály, annyi kiskapu: én nem értem, kinek jut eszébe éjszaka gyilkolni a fát, amikor fényes nappal is megtehetné; pénz és jogászi furfang kérdése az egész.
Még akkor is, ha valaki úgy találja, hogy a kilátás vagy a bevétel, vagy a bevételre nyíló kilátás útjában nem egyetlen fa, de teszem azt egész erdőség terül el, letorkolhatja a természetrombolás ellen tiltakozókat, ha kimutatja, hogy az erdő nem is erdő, csak holmi beerdősült terület. Ez zajlik többek között Balatongyörökön, ahol ipari kikötőt építenek majd az „elvadult” partszakaszra. Végül, ha valaki ügyesen forgolódik, pár száz milliós turisztikai célú pályázati támogatás sem kizárt az élőlények sokaságának otthont nyújtó part menti erdők, „rendezetlen” nedves területek irtásához és elépítéséhez, ahogyan többek között a tihanyi Kenderföldek esete bizonyítja. Mert szállodából, jachtkikötőből, „látogatóközpontból” a kilátástalan kilátók országában sosincs elég: ezek hozzák, ugye, a két lábon járó bevételt.
A környezetvédők a fa, az erdő, a biológiai sokféleség nélkülözhetetlen és pótolhatatlan gazdasági értékére figyelmeztetnek, arra a számtalan jótéteményre, amit a természet szolgáltatásainak köszönhetünk. Jogszabályt sürgetnek, de ha nagyon sürgetik, hamar megszabadulnak tőlük, mint a Jövő Nemzedékek Szószólójától 2011-ben, a zöldek köztársasági elnökétől mindjárt 2010-ben, az új kormányzó többség egyik első intézkedéseként.
Az ökológiai politika ezért nem egyes jogszabályok módosítását követeli, hanem annak a technokrata mentalitásnak a radikális elutasítását, amely képes észszerű gazdálkodásnak nevezni egyetlen részérdek, a haszonelv rémuralmát. Képviselői tudják, hogy ez nem szemléleti, hanem hatalmi kérdés: az emberhez méltó élet elemi természeti (és kulturális) feltételeinek védelme jelenleg kilátástalan vállalkozás a közjogi, üzleti és tudáshatalom korunkat jellemző példátlan összefonódása és koncentrációja ellenében.
A csopaki ember felbukkanása (homo csopakiensis non-sapiens) azonban arra figyelmeztet, hogy efféle intézményes, rendszerszintű változásról álmodozni sem érdemes mindaddig, amíg az elvetemült önzés embertársainkkal szemben és a kíméletet nem ismerő kegyetlenség lénytársainkkal szemben, hogy úgy mondjam, általános gyakorlat. Szóval, hogy egy társadalom nem tud jobb lenni, mint az őt alkotó egyének. Mégiscsak velük, vagyis önmagunkkal kellene tehát kezdeni, de mit?
A mélyökológia egy bárki által átélhető és bárkivel megosztható tapasztalatról beszél: arról, hogy mi nem egyszerűen hozzá tartozunk a földlakók több-mint-emberi közösségéhez, de hogy e halálra sebzett bolygó sorsa egyenesen és éppenséggel ránk tartozik, és hogy ezzel kapcsolatos felelősségünk felismerése önismeretünk részévé kell legyen. Különben elpusztulunk. A csopaki ember fűrésze belém vág sebet, és ami még rosszabb ennél: a fűrészt tartó kézben a magaméra ismerek. A régi germánok nem beszéltek sokat: aki a szent tölgyfát megcsonkította vagy kivágta, annak kiontott beleit a törzse köré tekerték. Barbár módszer, de visszatartó hatása nem elhanyagolható. Hogy a fáknak lelkük van és az ágaik között szellemek tanyáznak, ez így vagy úgy minden nép hagyományában megjelenik. A tizenhetedik században írásba foglalt székely falutörvények is részletesen kitérnek az „erdőélés” szabályaira. Jaj volt annak, aki ezeket megsértette: fejszéjét, láncát, szekerét elkobozták, olvasom R. Várkonyi Ágnes, a történeti ökológia néhai professzorának könyvében. A törvényalkotók tisztában voltak azzal, hogy az észszerű használat az erdő fenntartását, védelmét kívánja. Ők még e tudásnak megfelelően jártak el. Mi, úgy látszik, már annyira szegények vagyunk – anyagilag vagy lelkiekben, ezt ki-ki döntse el belátása szerint –, hogy ezt többé nem engedhetjük meg magunknak.
***
Megjelent a Magyar Hang 2022/50. számában, december 9-én.
https://hang.hu/magyar-hang-plusz/feljelentes-ismeros-tettes-ellen-149589