Lányi András írásai

Az Orbán-kormány számolatlanul költi a milliárdokat arra, hogy híveiben olyan mértékű gyűlöletet keltsen valami vagy valakik iránt, ami feledteti velük nyomorúságos közállapotainkat. A célpont változó és lényegtelen (Brüsszel, Soros, ukránok, migránsok, transzneműek, liberálisok). A stratégia már többször bevált, annak ellenére, hogy nem áll mögötte jól azonosítható társadalmi csoport. A mindenkori gyűlöletközösséghez képzettek és képzetlenek, városiak és falusiak, nők és férfiak, ifjak és vének ugyanolyan eséllyel csatlakoznak vagy nem csatlakoznak. Világnézeti különbségeket is hiába keresnénk mögötte, a világnézetek mozgósító ereje a tömegmédia korában különben is csekély. Hiszen jóformán azt se tudjuk, mit jelent ma jobb- vagy baloldalinak lenni, igazán miben hisz, aki hívőnek vallja magát, vagy hogy mit is szerethet hazaszeretet címen, aki ilyen ádázul tudja gyűlölni honfitársait. …

Ha már ott áll a Széll Kálmán tér fölött a csilliárdokért felújított és jobb híján Pénzmúzeumként hasznosított egykori Postapalota, ott rendezhetnénk be a soron következő rendszerváltás után Az Eltapsolt Közpénz Múzeumát, a Terror Házának mai megfelelőjét. Hogyan lopta el az országot, miképpen tette tönkre gazdaságát a mostani kurzus – másfél évtized rablógazdálkodásának döbbenetes dokumentumait mutogathatnák ott a látogatóknak. A közgazdászok úgyis adósaink maradtak ezzel. Azt gondolhatták, hogy Orbánék úgynevezett gazdaságpolitikájának mozgatórugói nem közgazdasági természetűek, és tudományuk nyelvén alig értelmezhetők.

De létezik-e egyáltalán a gazdaság mint elkülönülő rendszer? Vagy inkább a szereplők közötti erőviszonyok, a politikai akarat, a természeti adottságok, a hagyomány és a rendelkezésre álló műszaki tudás határozza meg egy-egy társadalom gazdálkodását? Mindez kifejezhető ugyan közgazdasági terminusokban mint költség és haszon, kereslet és kínálat, hatékonyság és teljesítmény, de a szegényes és túlontúl absztrakt fogalomkészlet nem könnyíti, gyakran megnehezíti a valóságban zajló folyamatok megértését. A közgazdászok erre azt válaszolnák, hogy egy külső befolyástól mentes szituációban a szereplők viselkedését igenis a piaci verseny általuk megfigyelt törvényszerűségei szabályozzák. Ezt bátran rájuk is hagyhatjuk, amióta Polányi Károly bebizonyította, hogy efféle, tisztán önszabályozó piac a tankönyvi példákon kívül sehol sem létezett.

Mindezt mentségül bocsátom előre, amiért az alábbiakban laikusként teszek észrevételeket nemzetgazdaságunk betegségeiről. Nem a tudós doktorok munkájába kontárkodom – elnézést kérek, a beteg hozzátartozója vagyok. …